2006 május 13. szombat - 120., az utolsó nap

Reggel egy rég hallott dallam ébresztett mindenkit: Allah Akbar! kántálta a müezzin, ami majd minden reggelünk kísérője volt több mint egy hónapon át! De már olyan régen volt mindez, és olyan távoli az arab világ! Természetesen ez itt most nem élő, az ima Johnny egyik hajnali videofelvételének hangsávjáról szólt. A sátrak között végigfutó nevetés jelezte, hogy talált a tréfa. nehéz volt kikászálódnom, piszkosul hidegnek éreztem az időt, tisztára ősz. Azaz pontosan az. Brrr... Sátor pakolás - az utolsó itt. Furcsa.
Reggelire szuper omlettet csináltunk, megint vállaltam a sütögetést, majd miután a legtöbben az este kapott mezben jelentek meg fotóztuk egymást, meg magunkat másokkal.
Sikerült ismét igen későn elindulni, Paddy, Juliet, Kevin, Dieder, meg én. A főúti elágazóban lévő étteremben reggel kilenckor sörözni kezdtünk, ilyen sem volt még és több alkalom nem lesz, hát hajrá! No persze szinte csak képletesen, elhúzni nem lehet az időt, mert a találkára mindenkinek pontosan be kell érnie! A mai menetrend a legszigorúbb a túra folyamán, Henry láthatóan ideges miatta, mindennek jól, és pontosan kell mennie! Épp ezért eléggé meg kellett nyomnunk a találkozóig hátralévő 70-75 Km-t. Szerencsére csak rövidebb ideig esett, így nem volt különösebb gond. Illetve az én még mindig meglévő lassú defektem miatt meg kellett állnom többször felpumpálni a kereket, foltozni, cserélni, nem volt idő.
A parton gyülekeztünk. A felhők közül ki-ki bukkanó Tábla-hegy jellegzetes kontúrja szolgált háttérül, a búcsúzkodó, ölelkező társaságnak, nagy a nyüzsgés, TV-sek, fotósok, helyi bringások jöttek-mentek közöttünk. Egy pillanatra feltűnt, hogy Matt az utolsó 15-20 Km megtétele előtt a fejjel lefelé fordítot kerékpárja mellett térdel, és láncot olajoz, váltót állít... :-) Ilyen egy győztes!
Chatrine is tud majd biciklizni a befutónál! Irmie Bush férje és gyerekei - akiknél a lábadozás heteit töltötte itt Fokvárosban - szereztek egy tandemet, így annak hátsó nyergében keresztül tud gurulni a célvonalon. Tetszik az ötlet!

A befutó

A városban - szerintem a minél nagyobb feltűnéskeltés végett - ide-oda vonulva jutottunk el a partra, aminek egy üzletekkel, éttermekkel teli, forgalmas részén állították fel a cél-kaput. Még egy kisebb baleset is megszakította a konvoj haladását. A háromkerekű tisztázatlan körülmények között egy másik biciklivel történt ütközés következtében felborult, de szerencsére az ijedtségen túl senkinek nem lett nagyobb baja. A Waterfront-ra leérve láttuk, rokonok, barátok és viszonylag nagy számú nézőközönség gyűlt össze. Furcsán éreztem magam. Tudtam, engem nem várhat senki, mégis a célvonalat keresztezve reménykedve pislogtam körbe. Rövid frissítő után megkezdődhetett a záró ceremónia. A koreográfia szerint nemzetiség szerinti csapatokban vonultunk be, ahol a korábban megkapott nemzeti lobogókat a megfelelő helyre beillesztve juthattunk el a színpadra. Mikor hallottam a zászlóról, kicsit izgultam, hogy ey rendes mai magyar lobogó legyen, hallottunk már furcsa esetekről a témában, de kiderült, aggodalomra semmi ok, rendes piros-fehér-zöld, és a sávok sorrendje, iránya is stimmel. Dobogó, eredményhírdetés, beszédek, kicsit fázós botswanai táncosok műsora és az emlékérmek átadása következett. Taps, mosoly, sírás... vége.

Vége? Ennyi? Megcsináltuk. Mi lesz ezután?

Mi lehet? Nem tudom. Más lettem, máshogy látom a világot. Többet tudok, és még többet akarok tudni. És nem csak Afrikáról! Tudom visszatérek ide, és még sok - a túra során érintett - helyszínre, a kérdés csak az mikor, és biztosan tudom, az más lesz, nem ez, nem ilyen, pedig jó volt, nagyon jó. Egyrészről nagyon hiányoznak az otthoniak, oly rég nem láttam őket, másrészről meg csak mennék tovább... velük, így, tovább.

Táv: 90,4 Km
Idő: 3:55


2006. május 12. péntek 119. nap

Táv: 145 Km
Idő: 5:10


2006. május 11. csütörtök 118. nap

Táv: 115 Km
Idő: 5:15


2006. május 10. szerda 117. nap

Hogy milyen volt a mai nap? Lassú. hosszú, nehéz. Igazából semmi különös, de egyhangúan ez volt a vélemény. Tovább haladtunk délnek az N7-es főúton, ami egy tökéletesen kiépített és viszonylag forgalmas országút. Sehol sem vízszintes.Érdekes módon nem sík, de nem is igazán hegyes, még dombosnak sem lehet nevezni, mert nem , vagy csak nehezen meghatározható mi van fent, mi lent, mi mettől-meddig tart. Hullámos! Ezaz!
Szóval tekerni a végeláthatatlan aszfaltcsíkon, hullámra fel, majd gyorsan le, kétoldalt a kerítéseken túl ugyanaz a kopár vidék, csak ritkás fűcsomók nőnek, semmi más.

Az autósokkal olyannyira elmérgesedett a helyzet, hogy este a célvonalnál az a hír várt, hogy egy bejelentés nyomán a rendőrség utasítására új útvonalat kellett találjanak Fokváros felé. Az N7-esen többé nem kerékpározhatunk. Randy-nek több száz kilométert autózva sikerült új útvonalat találnia. Ez errefelé nem is olyan egyszerű, mert a környező földek javarészt magántulajdonban vannak, és a behajtás engedélyhez kötött. A tulajdonosok sokszor nem a földjeik közelében élnek, így az engedély beszerzése nem gyors folyamat. Szerencsére még időben találtak egy nem magán utat, amin tekerhetünk.
Számomra szuper hír, hogy földút! Micsoda megérzés! Tegnap előtt este úgy döntöttem a terepgumikat a biciklin hagyom, és azokkal fejezem be a versenyt. Most nem kell cserélnem, és a terepet különben is jobban szeretem. A másik hír, hogy az új út egy borút mentén halad. Hááát, kíváncsian várom!
A mai kimerítőnek tűnő szakasz három megállására három alvás is jutott. Feltöltődni muszáj!

Táv. 148 Km
Idő: 6:08


2006. május 9. Kedd 116. nap

Táv: 120 Km
Idő: 4:45
Max seb.: 79,1 Km/h!


2006. május 8. hétfő 115. nap

A délelőtt borzalmas volt! A körülbelül harminc kilométer hosszú emelkedőt óriási szembeszél nehezítette. A maximális sebesség 15 Km/h, átlagosan inkább 10-12. Ezeken túl az autósok sem szeretnek bennünket. Nemcsak hogy nem lassítanak, de picit sem kerülnek, oldaltávolságról nem is hallottak. Százhússzal tépnek el pár centiméterre a kormány végétől, dacára, hogy üresek az utak. Valaki még a közlekedésrendészetet is kihívta. Először csak mosolyogtunk, meg integettünk a két csinos rendőrlánynak, de mire a kék villogót bekapcsolva visszafordultak és ők is integettek, hogy álljunk meg, már nem mertünk visszamosolyogni. Figyelmeztettek, hogy a KRESZ szerint - itt is - csak az útpadkán kerékpározhatunk és az egymás mellett kettesével tekerést felejtsük el! Végül megegyeztünk, hogy ugyan a záróvonalon kívül libasorban haladva, de az aszfalton fejezhetjük be a mai napot.

Táv. 161 Km
Idő: 6:30


2006. május 7. vasárnap 114. nap

Dél-Afrika! Itt vagyunk. Hietetlenül távolinak tűnt számomra.

Reggel Ai-ais-ból indulva kapaszkodtunk ki a szorosból, sokáig erősen mászva, majd hosszan, laposabban de még mindig emelkedve tovább a földutakon. Diederrel néha tevecsontokba botlottunk a holdbéli tájon, mígnem elértük az aszfaltot ahol azért már gyorsabban gurulhattunk a határ felé. Az utolsó benzinkútnál a táblán Ai-Ais ahonnan reggel startoltunk, és a másik irányba mutató nyíllal Fokváros szerepelt! Szóval már ki van írva a végső úticél. Furcsa érzés. A kútnál próbáltuk elkölteni az utolsó namíb dollárjainkat, mivel annak ellenére, hogy a dél-afrikai randdal azonos értéket képvisel és a rand elfogadott fizetőeszköz Namíbia szerte, a n.dollár odaát haszontalan.
A határátlépés rutinszerűen, gördülékenyen ment. Magyar és belga állampolgároknak sem kell vízum, a kis matricát mindkettőnknek gyorsan, és ingyenesen beragasztották a határállomás irodájában. Innen már csak hat nyolc kilométer földút az Oranje-folyó partján lévő kempingig. Melegvizes zuhany, jó vacsora várt.

Táv: 135 Km
Idő: 6:25


2006. május 6. szombat 113. nap Pihenőnap Ai-Ais-ban

Az Ai-Ais-ban megtartott pihenőnap nem tartogatott túl sok izgalmat, de az egyik erkélyes szobában reggel ismét saját reggelit szolgáltunk fel. vállaltam a munkát, és nem is késtem el nagyon a "műszakból" Nálam omlett, vagy tükörtojás szerepelt a menün, de egyes kiváltságosak bundáskenyeret is kaphattak. Mások meg nem. :-) Több féle zabpehely, kukoricapehely, müzlik, friss tej a bögrékbe, Irmie-től sajtos pirítós akadt. Miután mindenki jól lakott nyomás, elintézni a mosást, bringaápolást, de ez utóbbit már egyre többen hanyagolták, mondván nincs már sok hátra, annyit meg így is kibír. A fürdőhelyen délután azért rövid időre beereszkedtem az egyik medencébe. Ott aztán inkább csak a bejövő melegvizes cső közelében tartózkodtam, mert hideg volt és nem csak a vízben, a parton is. A nap itt későn kel, és hamar nyugszik a környező magas hegyek miatt. Találtam egy hőforrás-medencét is, de a víz a figyelmeztető feliratoknak megfelelően valóban forró volt, az ujjam sem tudtam belenyújtani. Tudom, nekem semmi se jó... Este az étteremben viszonylag szűkebb körben megtartottuk Dieder szülinapját, és egy, a mi teherautónkról szerzett banánt fehasználva az étterem konyháján készíttettük el kedvencét, a banános nyaflatyot. Mondhatom, ízlett neki, vagyis annak, ami a sok kóstoltatás után megmaradt.


2006. május 5. péntek 112. nap Ai-Ais felé

A túra egyik legszebb napja! Annak elenére, hogy minden nap új élményeket, új látványt hoz, ismeretlen tájakkal ismertet meg, mégis van egy-két kiemelt nap az emlékeimben, olyan, amit újra látni kell, újra be kell járni! Ez is ilyen volt.
Reggel akinek kedve volt, mielőtt irányba állította volna a kerékpárját, egy kétszer tíz kilométeres úttal eljuthatott a Fish River kanyonhoz, ami a világ második legnagyobb kanyonja. Naná, hogy mindenki megtette a kitérőt!

Táv: 113 Km
Idő: 5:30